Ballard a Nat.Geo. 2004. decemberi számában részletes cikket írt az akkori álapotról a felfedezéshez képest,7-8 olyan károsodást-beszakadást azonosított a hajótest fedélzeti részén amit egyértelműen a tengeralattjárók okoztak szerinte. A legdrámaibbnak a roncsmező károsodását tartotta :"Ott volt aztán az áldozatokra utaló kísérteties nyomokkal teli roncsmező. Amikor a Titanic ekmerült, holttestek sokasága sülllyedt a tengerfenékre,feltehetőleg még órákkal azután is, hogy a hajófar súlyos roncsa az aljzathoz csapódott. Az áldozatok sokféleképpen értek talajt-ki hason fekve, ki oldalára dőlve,ki hanyatt elmerülve.Testük hamar az enyészeté lett, s csak cserzett bőrcipőik maradtak meg. Tudtuk, hogy a roncsvadászok több ezer tárgyat vittek magukkal...a roncsmezőt most hulladékok:halmokban álló, eldobált láncok és a ballaszt homokzsákjai éktelenítették".

Ezt ténylegesen megítélni szerintem nagyon nehéz, hogy egy ilyen roncs meddig marad fenn az adott körülmények között, vélhetően a kiállítás szervezői ugyanannyira nem tudják, mint mi, azonban hivatkozási alapnak nem rossz, kérdés, hogy a lényeget mennyire érinti. A probléma az egésszel etikai alapon inkább az, hogy egyáltalán kell-e onnan bármit is felhozni? A borzongató kiállításrendezés  szándéka mellett szerintem nincs méltányolható tudományos indoka az elhunytak személyes tárgyai felszínre hozásának.Kiváncsi lennék, mit szólna a közvélemény, ha mondjuk a Salem Expresszből valaki felhozná az ott elhunyt utasok bőröndjeit és kiállítaná, ja hogy az csak 1991-ben süllyedt el, de mi a különbség igazándiból?

A kiállítás megnyitója alkalmával rendezett kereskedelmi televíziós, promóciós médiakampányt látva pontosan megértettem, miért mondta Ballard, hogy most már sajnálja, hogy megtalálta a Titanicot.

Tulajdonképpen kompenzációról van szó, mert óvodás koromban a szüleim brutálisan megakadályozták, hogy minden pocsolyába beleugorjak. Az iszapbirkózás szerintem inkább női sport :))) A hölgyek kizárólag a kapcsolat felívelő szakaszában viselték el a mocsárillatot ideig-óráig... így inkább erősen mérsékelt sikerről számolhatok be.

Még az 1990-es évek elején történt, március idusa előtt, "leigázzuk a természetet" korszakomban: A Balatonon szerettünk volna jég alá merülni, megérkezvén konstatáltuk, hogy a jég a part mellett már felolvadt 15-20 méteres sávban,egyébként is vékony. Így a sekély csónakkikötőből, ahonnan eredetileg szánkón húztuk volna a felszerelést a lékvágás helyére, esély nem volt elindulni. Ha már itt vagyunk merüljünk alapon a vékony jég szegélye alatt vezető kötél nélkül bebújtunk a jég alá  azzal, hogy ahogy rálépünk úgyis tördelni lehet, az öböl sekély (kb. 60 cm - 1 m) majd felállunk a közepén és feltörjük alulról, a hölgyeket megkértük hogy majd fotózzák ezt a "rambós" jelenetet. Amint megkezdtük a merülést azonnal felvertük természetesen az iszapot,látás nulla. "Mélyebb" részre érve a látás 1-2 m lett, gondoltuk itt megfelelő a produkcióhoz, jött a meglepetés: felállás helyett bepaszíroztam magam az iszapba a jég középen vastagabb volt nem tört fel. A vizet ismét felkavartuk, látás lassan az egész öbölben nulla lett. Egy szerencsénk volt, hogy sütött a nap és a jég aljához tapadva, a napkorongot látva lehetett tájékozódni és a bemenetelhez képest következetesen "ellenkező vállra véve" a zagyban visszaúsztunk a jég szegélyéhez. A tanulság hogy feltörhető szélén már olvadt jég alá is vezető kötél kell (meg azért is írtam, hogy legyen valami borzadályos a hülyeségek tárházában:) )

Egy jó cikk a vízalatti régészet dilemmáihoz: http://hvg.hu/hvgfriss/2007.36/200736HVGFriss90.aspx

Hát,szerintem a probléma legjobb,legolcsóbb és legegyszerűbb  megoldása ha nem önmagukban tinglitanglizó búvárok merülnek spontán befizetve egy hajóra, hanem egymást ismerő baráti társaságok közösen szervezett túrán ( régebben amíg ez nagyobb volumenben létezett, búvárklubok egymást ismerő tagjai:)) ) együtt mozognak, akkor azonnal kiderül a merülés után hogy "nincs meg aki nem szólt" Ez a problematika korszakunk személytelen tömeg (búvár) turizmusának terméke összességében, az elidegenedés mai szintjén valóban csak a jeladók olcsósodása hozhat eredményt, majd ha a zacskós leves mellé adják ajándékba, megveszik az arabok is a hajókra:)( A Vörös - tengeren terjedéstől függően mindkét parttól és Sínaitól kb. 45-55 km-es sávon kívül nincs térerő, csak VHF rádió, ha van.

:))))Természetesen nem csak ott, ezért sajnálom a dunai szélhajtó küsz populációt is.

A környezetet optimálisan úgy lehet védeni, ha az ember nem megy oda, minden egyéb felvetés szerintem álszent részünkről (tekintve hogy odamegyünk:)), egyszer elgondolkodtatok már pl a Vörös-tenger napi fekália terhelésén a búvárhajók jóvoltából?:)) Ehhez képest egy hal kifogása hajónként, cserkészkaland.

Elnézést a címből a "T" betűt kihagytam:)

A 70-es években sugárzott Cousteau sorozat címe: "A enger titkai" volt, 12 rész készült belőle, a készítés körülményeiről a videón itt is megjelent "Az első 75 év" című, egyébként jó összefoglaló Cousteau-ról szóló dokumentumfilmből lehet tájékozódni.

Ez sajnos nem volt olyan látványos mint amilyen Alexandria lehet. Véletlenül ütköztünk bele merülés közben, ( még abban az időszakban amikor mindenki szabadon bóklászott a 100 kunás merülési engedélyével és kompresszorával ) egy kváderkőkupacra figyeltem fel és mellette tipikus római kori tegula és imbrex tetőfedő cserepek voltak nagy számban, továbbá 7-8 db.  I.századi amfóra töredékesen, de a lelőhelyet nem bontottuk meg. A merülés után szóltunk a kempingesnek, hogy tudja e mi van a vízben, ennek megörültek, mert ahogy mondta, az előző héten két cseh búvár nagy okosan kihozott két ép amfórát amit a sátruk előtt  mintegy félórán keresztül csodáltak, míg a feljelentés alapján odaért a barátságos horvát rendőrség, ezután viszont nem mondták meg hogy pontosan honnan szedték ki.Az ügy miatt viszont volt kapcsolatuk a zágrábi egyetem régészeti tanszékéhez, így nekik mondtuk el telefonon hogy mit találtunk, köszönték szépen. Vízalatti fényképezésre akkoriban még a jelenlegi dokumentációs szinten sem voltam sajnos felkészülve. A vízalatti romok témaköréhez még a török partvidéket szeretném ajánlani, a történelmi idők több száz földrengése miatt ott van néhány szabadtüdővel bejárható vízalatti lelőhely, (a készülékes merülést itt tiltják) ami úgy néz ki majdnem mint a Némó kapitányban Atlantisz:)

Orebicből javasolom merülni a II.Vh-s német torpedónaszádot, ezen kívül szerintem átlag adria. Egyszer voltunk arra, mindjárt találtunk egy vízbe dőlt római kori épületet tetőcserepestül.

Leromboltad az előítéleteimet:)

Hogy valaha valaki ezzel foglalkozna, azt egy svájci hegyi tó melletti német bázison tudom elképzelni, de ott is csak hétfő reggel:))

A mélysége szerintem nőhet is, kard ki kard:))))

Többek között:) A probléma ugyanakkor nem rendszerfüggő hanem személyiségalapú, mind az oktató mind az oktatott oldaláról. Imádom amikor a különböző oktatási rendszerben kezdő tanfolyamot végzett kollégák osztják egymást, hogy ki a keményebb, királyabb, tudósabb. Személy szerint 3 oktatási rendszerből vannak különféle minősítéseim, de úgy látom, hogy a tananyag jellege és minősége mindenütt azonos, utána jönnek az emberi tényezők.

Pont így látom én is általában: A balesetek első előszobája az önismerethiány, ami sajnos "hozott dolog" soha nem értettem, hogy néhányan miért nem közelítenek kellő alázattal a "búvártudományokhoz" és a vízhez, hogy tanulmányozzák mindkettőt, sajnos a fizika társadalmi státusztól függetlenül mindenkihez könyörtelen. Utána jön az első oktató  milyensége, 20 év alatt láttam több karizmatikus, búvároktatásra termett személyiséget, de sajnos több olyat is, aki kezdőbúvárból mint önigazolást kereső "rakéta" sivított el, és élve az egyes oktatási rendszerek által biztosított lehetőségekkel, kb. 1 éven belül már oktató is volt, papírízű elméleti tudással, kellő merülési tapasztalat nélkül, pedagógiai képességek hát... Itt aztán sok minden szerepet játszott a motivációk között, például amit látni véltem: vezetői hajlam kiélése, ami máshol nem adatott meg, gátlásos fiú csajozási szándékból való figyelemfelkeltése, könnyűnek vélt megélhetés keresése anélkül hogy szeretnénk a búvárkodást. A "búvárpiacon" sajnos nagyon jelentős a túlkínálat, így ha valaki valamilyen "papírt" nagyon szeretne, azt meg is fogja előbb utóbb kapni/venni mert talál hozzá embert. Itt játszik ismét szerepet az önismerethiány mert magam részéről nem értem, hogy valaki miért büszke olyan papírra aminek a követelményszintjét nem tudja teljesíteni. A magam részéről szívesen beszélgetnék azzal az oktatóval, aki olyan, igazolványa szerint haladó búvárt képzett, akinek a kompon állva gyorstalpaló keretében magyaráztam el egyszer, hogy mi is a dekompresszió... Tudom, hogy amit leírtam, nem általános azért, nem szeretnék hitelrontóként tetszelegni, de van ilyen is. A biztonság első lépcsője, hogy minden kezdő búvár legalább önmagával szemben kíméletlenül "befelé" tisztázza saját képességeit és alaposan válassza meg oktatóját.

Az utolsó mondatrész lemaradt sajnos:  mert általános ismeretelméleti szinten valamennyi búvár túlélőképességét növeli ha levonjuk a tanulságokat,azokat viszont nem szabad konkrét balesethez kötni, ha hivatalos közlemény hiányában csak találgatunk.

Elnézést, hogy a kialakult témavezetéstől eltérek, de a kiemelt témák körében célszerű lenne nyitni egy "magyar búvárok balesetei" topikot, még akkor is ha ritkás lesz a beírás, mert VasMacskának higgadtan igaza van a másik topikban kifejtett álláspontjában, csak konkrét balesettől viszont el kell vonatkoztatni ha búvárszakmai kérdéseket tárgyalunk.

Nagyon helyes, milyen kár hogy ezzel sok helyen már elkéstek...

Titan LX Supreme-t használok én is kb 4 éve, jól bevált reduktor, az iszapdagonyás merüléseket is bírja, a második lépcső adagolószelepének beragadása nélkül, ami nem általános. Egyetlen problémaként az mutatkozott vele kapcsolatban, hogy időnként lehetetlen letekerni a második lépcső átömlesztő gombját körülvevő menetes műanyaggyűrűt,ha takarítási céllal szét akarja szedni az ember, mert az apró iszapszemcsék beleragadnak a menetbe. Ezt viszont azért nem rovom fel hibaként, mert tulajdonképpen nem ilyen használatra tervezték.

Egyébként szerintem ár-érték arányban a nem kérdezett aqua..ng a legjobb és a poseidon a legrosszabb:))

Ebben viszont teljesen igazad van.

T. MrBig

Engem meg az háborított fel, hogy a kolléga beírása sejtet, különösen a jó lenne ha tudatosulna... kezdetű részben, anélkül hogy tényeket közölne, ezáltal szerintem nem felel meg a beírás az általad is emlegetett kivánalmaknak, még akkor sem, ha úgy általában egyébként van igazság az álláspontjában, hogy valaki egy ilyen tragédiánál azt tartja említésre fontosnak, hogy a merülés vezetője milyen oktatói minősítéssel nem rendelkezett, ennek megítélése megint egyéni ízlés kérdése.

Kedves inverz nickname-os kolléga :
Itt egy valódi búvárbalesteről folyik a szó, ha tudsz valamit akkor írd le korrektül,ha nem, akkor az az általános társalgás témakörébe tartozik. Itt burkolt INTD reklámot előadni izléstelen.

A technikai szándékú közleményen túl:)) Az MRMTT Búvárrégészeti Szakosztály  elsősorban hazai vízalatti régészeti lelőhelyek felderítésével, továbbá a hazai vízalatti régészeti topográfia kialakításával foglalkozik.Főbb tevékenységeink a mosoni dunai római kori kikötőerődnek vélt,ám vélhetően török kori őrtorony vízalatti feltárása, több középkori hajóroncs azonosítása, illetve a dráva mentén egy 26 elsüllyedt, tölgyfából készült bödönhajókból,továbbá vízimalom alkatrészekből álló leletegyüttes dokumentálása volt, ami valószínűleg egy török kori hajóhíd alépítményéből, és a mellette álló vízmalmok maradványaiból tevődött össze.Emelett kutatjuk a cikk szinten itt is megjelenített "Mária Királyné hajói" történetet a Dunában, és úgy általában minden komolynak tűnő információra "rárepülünk" mert súlyos lemaradásban van a hazai vízalatti régészet:((
Hatsepszut témához: Az "emlékezet eltörlése" amit később a rómaiak "damnatio meoriae"-nak neveztek mint bevezetett állami aktust, eredetileg az írásbeliség kezdetéhez kötődött szerintem, ám a grafomán kővéső egyiptomiak túl sok feliratot alkottak, és később lusták voltak ahhoz, hogy minden kőemlékes királylistáról eltüntessék a nem kívánatos fáraókat,továbbá  a temetkező helyek szentségét azért fenntartották,és ott nem hajtották végre a feliratok levésését,így  a történetek megismerhetőek maradak... 

Számomra Wamser elmélete eléggé megalapozottnak tűnik, egyébként a nemesfém értéknél mindenképpen többet ér, úgy is, mint a náci történelemhamisítási szándék tárgyi bizonyítéka.

Nekem ebben a DD vitában az tetszik, hogy kritika esetén a menő hazai fotósok is visszatérnek a kályhához, azaz a technikai különbségek és más lehetőségek emlegetéséhez, holott ebben a kérdésben korábban itt tanultam, hogy a kompakt és a profigép közötti különbség nem hivatkozási alap, és csak a KÉP van, ó mesterek :)))

őszinte részvétem.

Ez egy jó ötlet, utána fórumos verbális ismerkedési és búcsúesttel kéne egybekötni:)

Hát igen, a szárazföldi adminisztratív "búvárszórakoztatás" a vérükben van:((( A következőt képzelném el róluk: Kompresszort csak zajterhelés mentesen, a lecsapódó veszélyes hulladék kondenzátum azonnali veszélyes hulladék lerakóhelyre történő beszállítása mellett lehetne használni, az erről kapott igazolást pedig merülés előtt be kéne mutatni a Lucska Kapetánián, remélem nem adtam nekik tippet:)))

Sok minden változott azóta, a szuvenírgyűjtés megítélése is, bár ha jól emlékszem ezzel kapcsolatban az egyértelmű "zsákmányszemlélet" korszaka után éppen Pásztor Ferenc rótta az első elgondolkodtató sorokat magyar nyelven... Nekem mindenesetre súlyos nosztalgiám van a bevágjuk a kompresszort az autóba és a sátor ajtajából kiugorva merülünk az adrián típusú turnék után, és nem is feltétlenül életkori okokból, most is megtenném, ha elvi alapon nem tartanám felháborítónak a horvát egyéni merülési engedély díját. 

Tisza, 63 perc, 5km/h sodrás, 40 cm látás, leletek nem lettek meg, viszont állítólag jó a szabolcsi pálinka amiről csak elbeszélés alapján értesültem, mert ráadásul soffőrködtem:((

Kedves hurka,szerintem is jól döntöttél, a nálam bevált áthidaló vadászrehabilitációs program: délután fotóvadászat az olympussal, (nekem is az van) utána tivornya hajnalig,a derengő fényben welness célú séta a halpiacra, ami általában  reggel 5-6 óra között működik :) Így majdnem teljeskörűen felölelhető az élmény, csak egy merülési nap kimarad egészségügyi okokból:))   

Jut eszembe a szigonyozás mikéntjéről és hogyanjáról a legtöbbet Hans Hass: Vadászok a tenger mélyén című, a világjárók sosrozatban az 50-es években megjelent könyvében lehet olvasni, az antikváriumokban általában hozzáférhető.

Legelébb is a Lucska Kapetániára kell bemenni, (minden nagyobb kikötőben van, mint kikötői hatóság) ott engedélyt kell váltani a szigonyozásra, egy évre adják, nem tudom most mennyi a díja, de nem olcsó. Ezt követően arra kell vigyázni, hogy ha szigonyozni mész, még véletlenül se legyen a közeledben sem búvárkészülék, (úgy értem a kocsiban sem amivel a szigonyozás helyszínére mész) mert ez önmagában főben járó több ezer kunás szabálysértés. A szigonypuskával az a baj, hogy Magyarországon a vonatkozó kormányrendelet szerint közbiztonságra veszélyes eszköznek minősül ( mint a 9 cm-nél hosszabb pengehosszúságú kés és a dobócsillag:) ) és elvileg csak külön engedéllyel, tudományos kutatás céljára birtokolható, ezért nem előnyös ha a határ magyar oldalán van nálad ilyen, (egyébként ez is csak szabálysértés, legfeljebb elvehetik a szigonypuskát ha a törvény betűjéhez ragaszkodó hatósági személlyel van véletlenül dolgod ) Ha ennyi viszontagság után eljutottál a szigonypuskával a tengerig, akkor előírás hogy minden szigonyos vadásznak egy önálló búvárbóját kell magával húzkodnia a felszínen, hogy láthassák (Ha ez sincs akkor ez megint egy 1000 Kunás max bírsággal súlytható szabálysértés) Ezt követően kezdődhet a vadászat, a magam részéről az utóbbi 6-7 évben nem láttam akkora halat amit érdemes lett volna kilőni, de ez lehet egyéni szerencséltlenség:) Üdv. Kalandra fel:)

Kedves Attila !

Szakmámat tekintve jogász vagyok, és egy búvárklub elnöke, így én sem vagyok szorosan vett szakmabeli "régész" 4-5 éve működök közre a klubtagokkal hazai vonatkozásokban vízalatti régészeti kutatásokon,az MRmTT Búvárrégész szakosztály tagjaként, ezért hangsúlyoztam hogy egyéni véleményemet képviselem és nem a "régész" szakmáét, bár az álláspontommal tudomásom szerint nagyjából egybeesik. Hogy a ti esetetekben mi volt a baj itthon, azt én innen megítélni nem tudom, nekem sosem volt súrlódásom a kutatásokon résztvevő, azt irányító régészek egyikével sem. Bármi, amit találtunk a múzeumba került és örültünk a kutatás izgalmának. Magyarországon a vízalatti régészeti kutatások nem az adófizetők pénzén folynak - mivel ez nem igazán támogatott ága a régészetnek jelenleg - hanem maximum pályázati támogatásból,ha meg az sincs akkor mi is áldozunk a hobbynkra bár elismerem kisebb nagyságrendben. Nekem sincs ellenemre ha több mindenre gondolunk, csak elsősorban a hazai kutatásokra szeretek koncentrálni, mert nagyon sok az itthoni tennivaló a több évtizedes lemaradás miatt. Ettől még valóban lehet tengeri régészeti kiállítást szervezni, de ezt szívesen látnám Magyarországon mint egy ezzel foglalkozó külföldi múzeum vendégtárlatát, miért kell nekünk ilyet létrehozni, hiszen kultúrkörünkben a Ming dinasztia porcelánjaihoz a VOC hajóihoz és a Brazil zátonyokhoz pl. vajmi kevés közünk van, amikor középkori dunai vagy balatoni naszádot még nem látott senki...

Már felmerült egy ilyen elvi lehetőség hazai viszonylatban is, valódi lelőhellyel, valódi leletekkel,természetes helyszínen (1-1,5m látótávolság) erről többet sajnos csak akkor tudok mondani ha konkretizálódik.

Kedves Attila !

Azt hiszem két ellenkező nézőpontból közelítjük a kérdést, aminek sarokpontjait igazán nem lehet közelíteni, mert továbbra is kitartok azon álláspontom mellett, hogy a régészeti kutatásnak úgy általában mentesnek kell lennie a közvetlenül hozzá kapcsolódó profitorientációtól, mivel kizárólag csak ez biztosíthatja az anyagi érdekek tudományosság rovására menő érvényesíthetőségének kizárását. Nyilván előállhatnak olyan helyzetek- mint az általad említett Dél-Afrikai, ahol esetleg ehhez más szempontok is kapcsolódhatnak. Magam is évek óta veszek részt - hazai - vízalatti régészeti kutatásban, kizárólag nonprofit alapon. Az otthoni fogadtatásnak az lehet az oka, hogy jogszabályaink egyszerűen nem tesznek lehetővé más régészeti kutatási lehetőséget, mint a régész által irányított nonprofit alapút, így a profitorientált jelleg szóba sem kerülhet.Hogy ez jó vagy rossz, megint hosszas polémia tárgya lehetne, de legalább a hazai iszap és homok jól konzervál:)  
Mindenesetre a vízalatti régészethez kapcsolódóan szerintem a vízalatti régészeti bemutatóhelyek szisztematikus kialakítása előnyösebb lenne (már ahol a merülési viszonyok ezt lehetővé teszik) mint egy kultúrális és lelőhelyösszefüggéseiből kiszakított tárgycsoport múzeumi bemutatása, de ez ugyancsak egyéni vélemény ( a búvárok általában jobban örülnének a vízalatti régészeti bemutatóhelynek )
Nagyon szívesen beszélgetek veled ezekről a kérdésekről, az az egy kérésem van, hogy halasszuk az expedíciótok utánra, addig mindketten további tapasztalatokkal gazdagodunk a magunk területén:)

Jut eszembe, elnézést kérek minden tisztelt fórumlátogatótól, hogy a fórumot a hazai vízalatti régészet álláspontjainak hosszas ütköztetésére használtam, ami itt nyilván nem központi téma.

Amennyiben ez sértőnek találtatott, úgy ezúton kérek elnézést. Számomra a vízalatti régészet irányelveit az általam idézett egyezmény jelenti, minden mást egyéni véleményként a profitorientált roncskiemelés kategóriába sorolok. Az egyezmény Brazília vonatkozásában tényleg nem hatályos. Ha Hollandokat tájékoztattátok úgy kiemelten rendben van minden elhamarkodott feltételezésemért ugyancsak megkövetlek benneteket.

Kedves WhiteLion

Nem próbáltam meghasalni a helyzetet, hanem az idézett, általam irányadónak tartott nemzetközi egyezmény alapján véleményt alkottam, ami persze nem kötelező és nem kell elfogadni, csak egy álláspont:)

Kedves Attila !

Számomra is megtisztelő válaszod, engedd meg, hogy felhívjam szíves figyelmed az alábbi UNESCO által kezdeményezett nemzetközi egyezményre: Convention on the Protection of the Underwater Cultural Heritage 2001. Az egyezmény előirányozza a víz alatti kulturális örökség IN SITU (kiemelés tőlem) megőrzését és kereskedelmének tilalmát.A védelem kiterjed "az emberiség mindenfajta kulturális, történelmi, vagy régészeti örökségére, amely részben vagy egészben víz alá került, időszakos vagy állandó jelleggel". Így beletartoznak a hajóroncsok is. Ezen egyezmény rendelkezéseibe egy roncskiemelés ( a vízalatti kulturális örökség máris nem in situ) és rakományának értékesítése bizony nem fér bele, igaz Brazília legobb tudomásom szerint ugyan nem csatlakozott hozzá, de azért magunk között talán mégis csak elfogadhatjuk talán irányelvként, ha vízalatti régészetről beszélünk... A tengerjogi kérdésekben meglehet igazad van, addig biztosan amíg a leletek Brazília területén vannak. Pannonia provincia tárgyi emlékei és egy Brazil felségvizeken elsüllyedt Holland hajó megítélésében azért lehetnek különbségek de ezt a 3 nemzetközi tengerjogász biztosan megoldja. A régészeti oktatással kapcsolatban nem mi játszunk a szavakkal, hanem a felsőoktatási törvény, ezért akár jó szándékú tanáncsnak is veheted, hogy célszerű lenne a tanfolyam nevén változtatni, mert a NAUI székhelyén biztosan mások a vonatkozó jogszabályok:) A régészeti kutatás saját vaskalapos idealista álláspontom szerint csak nonprofit lehet, akkor is ha szponzorok finanszírozzák, ha nem finanszírozzák akkor maradnak a pályázatok és a lassabb léptekkel haladás. A probléma egyébként szerintem éppen a régészet szakmai érdekeinek és a szponzorok anyagi érdekeinek összehangolásában rejlik, mivel könnyen belátható, hogy egy régészeti szakmai feltételeknek megfelelő hosszúságú feltárás esetleg apasztja a szponzorok pénzét és kisebb lesz az elvárt haszon. Amennyiben ezt a dilemmát valóban sikerült feloldanotok akkor gratulálok. Remélem a fentiekkel sikerült rávilágítanom általad tévesnek vélt elképzeléseim hátterére.

Úgy hallottam, hogy már kivették részben.Ezért roncstelepítésen kéne gondolkoznunk:)

Probléma: régi vágású búvárok - mint én is- simán lementek 70-72 méter mélységre, rendszeresen sűritett levegővel, amit ma már hülyeségnek tartok, és nem is vagyok büszke rá. A korszerű oktatási rendszerekből fakadó "mélységfetisizálás" ugyanakkor szintén hülyeség, már ha elfogadjuk azt az USA adatot hogy 66 méter mélység felett még soha nem keletkezett baleset az oxigén parciális nyomása miatt. Az"ennek a tanfolyamnak a végére képessé válsz hogy 50 m mélységre merüljél öntudatosan" típusú tanfolyamok szervezése ugyanakkor üzlet. Elnézést ha provokatív voltam.

Edka, fején találtad a szöget. Ha profitorientált roncskiemelést tervezünk, azt illik annak is nevezni, ha erre kapunk engedélyt, akkor jogilag minden rendben is van - már ha később nem rázzák a bokrot a nem tájékoztatott Hollandok:) -  de miért kell ebbe a valódi régészetet belekeverni? Vélhetően azért, mert így jobban hangzik az idealista kalandvágyók számára.

Nézd meg a honlapjukon a "vízalatti régészeti oktatást" és dönts. A tanfolyam elnevezését tekintve szerintem korrektebb lenne a régészeti feltárást segítő búvár jelleget hangsúlyozni, és illdomos lett volna egy régészt is bevonni:) Aktuális probléma még, hogy a Holland Kelet Indiai Társaság felszámolásakor annak jogutódja a Holland állam lett, amely többször kinyilvánította már legalább részbeni tulajdonjogi igényét a társaság feltárt roncsainak rakományára...

Azt elfelejtettem, hogy a gépjárművek mellé már akkor is folyamatos őrség kellett...

Hát, utoljára 2002.környékén merültem Egerbaktán, azóta nem jelentkeztek tünetek:) Viszont egy igazi kincset rejtett a mélység: Lábbalhajtós Gyermekmoszkvicsot láttam a tóban,hülye voltam,nem vettem ki, lehet hogy még most is ott van...Kalandra fel roncsvadászok:)