Két búvár, távol hajójuktól, távol a parttól- ilyen helyzetben nincs más hátra, mint előre.
A Michigan-tó egyik roncsát merülte két férfi az egyik délután, amikor váratlan helyzet állt elő. A húszas éveik végén járó David Rittmann és Jamie Smallish egy 1856-ban elsüllyedt gőzös roncsánál búvárkodott, aztán a felszínre emelkedtek, hogy kikászálódjanak csónakjukra. Az elbeszélés itt a sajtóbeszámolókra jellemzően kissé felületesre sikeredett, így aztán nem könyű elképzelni, mi is történt pontosan. A leírtak szerint a két búvár levette uszonyát, hogy ki tudjanak kapaszkodni, ám közben az erős áramlat elsodorta őket, és hamarosan már nem volt látótávolságon belül a csónak.Rittmann elmondása szerint több, mint 8 mérföldes úszás várt rájuk a partig, de nem volt más választásuk. Ráadásul az áramlatok miatt a gyakorlatban nem csak a távolság jelentett nehezített tényezőt. Az ólomövet egyből eldobták, a palackot kicsivel később, mert az anyagi veszteség elhanyagolhatónak tűnt azzal szemben, hogy jobb esélyeik lesznek az életben maradásra. Azt nem tudhatták, képesek lesznek kiúszni a partig, de igyekeztek tartani egymásban a hitet.
Az egyik családtag késő délután riasztotta a hatóságokat, és a parti őrség meg is indította a keresést. Az úszók elmondásuk szerint láttak egy hajót, de nem tudtak jelezni (A szerk. megjegyzése: vajon volt ehhez alkalmas eszközük?), így úsztak tovább, amíg csak bírtak. Végül a gyorsabban haladó Smallish ért ki először a partra éjjel 11-kor, és egyből segítséget hívott, hogy társát is partra tudják vinni. A másik férfi egy fél órával később ért ki a szárazföldre. A két férfi ki is hűlt, és nagyon ki is merültek, ezért kórházban kezelik őket, de orvosaik szerint hamarosan teljesen fel is fognak épülni. A hírek szerint a búvárkodásról viszont a kellemetlen kaland ellenére sem akarnak lemondani- feltehetően inkább csak óvatosabbak lesznek.
[ Sheboygan Press nyomán ]
(átlag: 4.1) könnyű körülmények 
Szolnok
