Pár évnyi búvármúlt után már ott van az ember feje felett Damoklész kardja: belerángattak már mindenféle édesvízi merülésbe, egyiptomi szafariba, tavaszi adriázásba, de ott van még a végképp őrültségnek tűnő jég alá merülés, ami elől ideig-óráig sikerrel el tud menekülni a búvár. Tél van és megfáztam, nem indul az autó a hidegben, pont most szakadt el a szárazruha mandzsettája, még másnapos vagyok az utószilveszteri buli után- sorakoznak a kifogások, de közben az ember érzi, egyszer szembe kell nézni ezzel a kihívással.

Mert kihívás azért a javából a jég alá merülés. Gondoljunk bele, nem elég, hogy a víz hideg, de még csak nem is ott merülünk le és fel ahol akarunk. De hát nem akarok én a száraz tudnivalókról beszélni, mert alapvetően én sem ezt tartom a legfontosabb emlékemnek a merülésről. Hozzátéve azt, hogy csak azért lehettem én annyira nyugodt a víz alatt, mert tényleg profi módon csinálták a dolgukat a fiúk Dorogon. Minden "első bálozónak" vannak aggályai egy ilyen merülés előtt, de állíthatom, folyamatosan úgy éreztem, hogy végig kézben van tartva a merülés. Persze ehhez mi is hozzátettük a magunkét, két független fagymentes reduktorral, szárazruhával, tudatos merüléssel.

Így aztán az egész nap egésze jó hangulatban telt, a feszültség gyorsan oldódott, ahogy láttam, mennyire gondosan történik a merülés bonyolítása. Eljött a beöltözés pillanata, a vicces szitkozódás, miért vagyok annyira bolond, hogy vághatok bele ilyen őrültségbe, és a csípős hidegben gyorsan felkapjuk az aláöltözetet, kínos lassúsággal sikerül bezárni a szárazruhám cipzárját, majd a palackkal megterhelve olyan könnyedséggel mozogva jutottam el a lékig, mintha túlsúlyos Michelin-emberke lettem volna. A lék szélén már nem volt visszaút, a víz alatt meg ment minden normál módon. Tulajdonképpen volt egy szűk félórás dorogi merülésünk, a gyakorlati különbség a kötél volt rajtunk és a jobb látótávolság a víz alatt.

Aztán nagy nehezen kikászálódtunk a vízből, és a ránk fagyó vízzel terhelt felszerelésünkben visszakocogtunk a partra. Igyekeztünk valami meleg helyre, és persze közben ment a hideg víz szidása, meg az ugratás. Ebben az egész dologban az a szórakoztató, hogy tudod, ez egy szélsőséges dolog, mégis azt érzed, ebből nem szabad kimaradni, legalább egyszer az életben ki kell próbálni, milyen a jeget alulról tapogatni. Aztán lehet, menni kéne megint, hátha még szebb lesz a látás, netán most már vinnél fényképezőgépet, kamerát... És hát hol lehetne jobban tesztelni egy másik szárazruhát? No meg a forralt bor is jól esik. Miközben fogadkozol, nem hagyod magad még egyszer magad ilyenbe belerángatni, talán már azon jár az agyad, a jövő hét végén ráérsz-e.

Egy dolog van csak, amit mindig észben kell tartani. Kicsit mindenki őrült, aki beszáll egy ilyen jég alá merüléses buliba. De csak őrültek legyünk, ne bolondok! A lelkesedés nem pótolhatja a biztonságot. Felkészült felszíni biztosítók, korrekt felszerelés, tudatosság társuljon a kalandvágy mellé. Mert egyszer úgyis ki kell próbálnod...

A hétvégéről néhány kép Adri, Che és Zook jóvoltából. Akit felcsigázott a lehetőség, az Atlantis búvárcentrumnál érdeklődjön, ha van jég általában van merülés is, akiknek ezúton is nagyon köszönjük a merülést. A beágyazott filmért köszönet Bandibúvár olvasónknak!