
Különleges technikával állították helyre egy víz alatti barlang megrongált alakzatait.

Idén először a Budapest Boat Show keretei között a külföldi hagyományoknak megfelelően búvárkodással kapcsolatos kiállítók is szerepelnek.

Lezárult 2009 első fordulója, méghozzá eddig még nem diadalmaskodó fotós sikerével.

Sikerült felfedezni a világ leggazdagabb hajóroncsát: a brit hajót 1942 júniusában állítólag egy náci tengeralattjáró süllyesztette el.

A Búvárfotós OB nevezési határidejéből is hátravan még egy hét, és nemzetközi versenyekre is várják a képeket, filmeket.

A tankolás után ismét a japán bálnavadászok nyomába ered a Sea Shepherd hajója.

Azt próbálnák ki, hogy el lehet-e nyeletni a felmelegedést okozó légköri széndioxid egy részét az óceánokkal az úgynevezett tengertrágyázási módszerrel.

Egy tudományos program indult a szigetek közelében élő cetcápák életének vizsgálatára.

Ebben az évben február 21-én kerül sor a társasági eseményre, ahol a DC is képviselteti magát.

A hajós búvártúrákon a potenciális veszélyforrások közé tartozik az is, ha maga a hajó kerül bajba.

Egy, még nem annyira közismert, Budapesthez közel eső merülőhelyre invitálják a búvárokat február közepén.

Merülési naplónak: Krk sziget, Peltastis hajóroncs, 24 perc, 24,3 méter. Dátum: 2008. dec 31. - 2009. jan 1. Megjegyzés: leírhatatlan, de úgysem felejtem el soha.

A rendezvény első, nyílt napjára minden, technikai búvárkodás iránt érdeklődőt várnak.

A világhírű búvár úticél a nemzetközi jogi kérdések rendeződése után a helyiek kezelésébe kerülhet.

Két fia találta meg a roncsát annak a tengeralattjárónak, amelynek apjuk volt a kapitánya.

A decemberi fordulóval lezárult az első egész éven át tartó, 12 fordulós verseny a divecenter.hu történetében.

Az év utolsó napján a szokásos érdekes hírösszeállítás legújabb információit adjuk közre.

Egy új-zélandi búvár meglehetősen fordulatos kalandot élhetett át.

Az egyre több tudatos vásárló mellett azon séfek, éttermek és kiskereskedők száma is gyarapodik, akik nemet mondtak a közkedvelt tonhal forgalmazására.

A növekvő szén-dioxid-kibocsátás miatt a gyors ütemben savasodó tengervíz a korallzátonyok mintegy ötödét már elpusztította.
Croatia (Hrvatska)
1/1 db alapján:
(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 4-10m , áramlás




