Ijesztő mértékben növekszik az a két hulladékzátony, melyeknek együttes mérete rövidesen meghaladja az afrikai kontinens területét.
Már 1997-ben fény derült arra a tényre, hogy a Csendes-óceán északi részén a különböző irányú szél- és vízáramlatok mentén kialakulhatnak olyan örvényszerű területek, melyek szinte mágnesként vonzzák az emberiség által felelőtlenül a vízbe deponált hulladékot. A dollármilliomosból mára eltökélt óceánkutatóvá vedlett Charles Moore kapitány, aki véletlenül fedezte fel a felszín alatt pár méterrel lebegő hulladékzátonyt, a jelenség megtapasztalását követően elhatározta, hogy minden idejét (és vagyonának jelentős részét) a probléma feltárására fogja fordítani. Az általa életre hívott Algalita Tengerkutató Alapítvány (Algalite Marine Research Foundation - AMRF) úttörő szerepet játszik ezen a területen, de sajnálatos módon a nonprofit szervezet áldásos munkásságának köszönhetően sem tart az ügy előrébb a kárfelmérési szakasznál. Moore szerint a hulladék felhalmozódása már-már katasztrofális méreteket ölt úgy a tér, mint az idő dimenziójában egyaránt. A több mint 90%-os műanyagtartalma miatt csak "műanyag leves"-nek becézett szennyfolt területén például egy zooplankton egyedre hat darab műanyaghulladék jut. Tavaly novemberben kimutatták, hogy 600 mérföldre a szennyezéstől is még egy a háromhoz ez az arány, és sehol nem sikerült úgymond "plasztikmentes" mintát regisztrálniuk. Számításaik szerint 2-3 évente a tízszeresére gyarapszik a főleg Ausztráliából, USA-ból, Mexikóból és Kínából eredeztethető hulladék mennyisége, és ameddig a nyers műanyag előállítása olcsóbb, mint a hulladékból történő visszanyerése, addig aligha várható, hogy a világon megtermelt évi 60 milliárd tonna műanyagból kevesebb jut majd az óceánokba, mint ezidáig. A fentiek tükrében egy gyors fejszámolással is már könnyedén megbecsülhető a Földünk kétharmadát borító vízfelszín élete.
Évente több millió madár, hal és tengeri emlős veszítí életét úgy, hogy tápláléknak nézi a flakonokat, fogkeféket, nylonszatyrokat, öngyújtókat és egyéb hulladékokat. A kaliforniai székhelyű AMRF alapítvány kutatóintézete arra a kérdésre is próbál választ találni, hogy a műanyagok előállítása során oly sokszor alkalmazott adalékanyagok, katalizátorok miként oldódnak be az óceánok vizébe, és ott milyen hatást fejtenek ki. A környezetben tartósan megmaradó szerves vegyületek (Persisent Organic Pollutants - POP) káros hatása már bizonyított. Ezen vegyületeknek (DDT, PCB, stb.) a veszélyessége a jó bioakkumulációs készségükben rejlik, ami azt jelenti, hogy a táplálékláncba bekerülve az egyre magasabb szinteket elérve, egyre nagyobb mértékben képesek felhalmozódni az élőlények szervezetében, amíg el nem érik az élőlényre vetített halálos dózist.
Hum Tibor
[ Kitekintő ]
(átlag: 4.7) átlagos nehézségű 
Thaiföld
