»» ««

Szavazás: A lélek tükre

Fotózás
2007. október 16.

Nem akármilyen képek vannak a versenygalériában, érdemes hát felkeresni!

Amikor kiderült, hogy a versenyünk témája ebben a fordulóban a víz alatti élőlények szeme lesz, úgy festett, itt bizony technikai akadálya is lesz a részvételnek. Ám azért aki igazán szeretett volna résztvenni, kisebb-nagyobb kompromisszumokkal tudott képet prezentálni a galériába.

Emiatt aztán a képek értékelésénél talán most a technikai lehetőségekre is tekintettel lehet lenni. A szavazók nem lesznek könnyű helyzetben: a galéria erős, többen küldtek igazán jó fotót. Nézőként, búvárként sokunk számára meglepőek a felvételek, hiszen ilyen közelségből ritkán láthatjuk ezeket a szemeket.

Irány tehát az aktuális versenyforduló galériája, ahol a képeket meg lehet tekinteni, regisztrált tagjaink pedig le is adhatják voksaikat egészen 2007. október 31., 21 óráig.

A sors úgy hozta ráadásul, hogy ennek a szavazásnak az első napjai egybeesnek a filmes verseny végével: ha még nem szavaztál a videókra, október 18-ig megteheted.
Minden információt -ról.

Merülőhelyek

La Punta (Costa Paradiso)

Italy (Italia)

1/1 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 4-10m , áramlás

speedboat-os megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhelyföldközi tengeri muréna

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum